(2.rész)ISTEN, CSAK AZ ENGEDELMESSÉGRE IGYEKVŐ EMBER FOHÁSZKODÁSÁT HALLGATJA MEG

2023.11.16


(2.rész)ISTEN, CSAK AZ ENGEDELMESSÉGRE IGYEKVŐ EMBER FOHÁSZKODÁSÁT HALLGATJA MEG

Már azon túl vagyunk, hogy a kereszténységnek látjuk a hazugságait, és ezeket a hazug dogmákat, a prosperitás, a meggazdagodás, meg ezek, tehát ezek már lassan letűnő, régi elavult lemeznek tűnnek, ugyanis sajnos azzal egy időben, hogy ezt mások is látják, akik kereszténységben vettek részt, és elkezdődött egy ilyen korszak végi nagy kiáramlás a kereszténységből. Rengetegen megcsömörlöttek, megutálták a kereszténységet, a hazugságaik, az elvetemültségeik, a csalásaik, a vallásos hazugságaik miatt, és a nagy baj az, hogy mint mindig, minden kereszténység által szervezett mindig egy. minden ilyen reformnak, vagy ilyen aktuális, újszerű, mozgalomnak tűnő, az igazság harcosaiként bemutatkozó hamis tanítók és antikrisztusok, akik ezeknek a csoportoknak kiáramló tömegeknek az élére állnak.

Ugye elhitetik a kereszténységből kiáramlókkal, hogy ha őket választja az ember, akkor minden okés már, mert ők már kijöttek a kereszténységből, és ők már nem hirdetik azokat a hazugságokat, amit a kereszténység. És a legtöbben, akik kiáramlanak a kereszténységből, a legtöbb esetben mélyreható ismeretük nincs az Isten igazságát illetően, csak azok az ismeretek vannak, amit évtizedeken keresztül a keresztény dogmaírók, dogma gyártók, ugye beléjük sulykoltak, vallásos tanokként, tézisekként, mint például a bemerítkezés, újjászületés, betöltekezés, szent szelleme, kezek rátevése, hogyha csak a Derek Prince-féle sorrendet akarom említeni, amiben minden kereszténynek az elméje mélyen be lett merítve és át lett itatva.

Tehát a tizedfizetés, a prosperitás, a nyelveken szólás, kézrátétellel való szent szellemosztogatás, és mi egyéb dolgok. Ugye ez miatt elhiszik az ilyen hamis tanítóknak, akiket arra találtak ki, hogy a kiáramló tömegek élére álljanak, és a hazugságaikkal eltereljék a kiáramló és őszintén az Isten és az igazságát és a kegyelmet, bűnbocsánatot keresőknek az élére állnak, hogy ezek ne találják meg valóságosan az Istennek az igazságát, ezért az ő hazugságaikkal, főleg azzal, hogy azt hangoztatják, hogy őnáluk már nincs semmilye, a kereszténységnek semmilyen eretneksége. Sajnos a legtöbb naiv felületesen vizsgálódó bedől ezeknek a hazugságoknak, és nem veszik észre, hogy ugyanazokat a hazugságokat tanítják nekik azzal az eltéréssel, hogy nem azokat a szavakat használják, ugye. Ezekben a körökben irtó nagy divat az, hogy Isten álomba, és ez a telepatikus gondolatokon keresztül a lélek vezeti őket, és rengeteg csoda történik velük, meg gyógyulások történnek.

Szóval, hogyha valaki nagyítóval megnézi az egészet, ugyanaz a moslék, a kereszténységnek a mosléka, ugyanazok a hazug tanítók ezeknek a csoportoknak az élén, csak már nem kereszténynek nevezik magukat, hanem kijöttünk a kereszténységből mozgalomra, kiáltó szó, meg sérthetetlen igazság, meg kövesd a megváltót. Ugye ugyanaz a vörös ló csoportja, akiken uralkodik a nagy karddal, a nagy karddal az, aki Istenre, Jézusra, a Bibliára hivatkozva eretnekségeket és hazugságokat tömnek a hallgatóik fejébe, ugye.

Tulajdonképpen nem arról lehet fölismerni azt, hogy ki tartozik Istenhez, hogy mindenféle mesével jönnek, hogy milyen csoda történt velük, meg milyen álmokat láttak, meg milyen telepatikus gondolataik támadtak, az jött, a lélek vezetett, a lélek azt mondta, ugye, tehát ezekkel a hazugságokkal. Ugyanennyi erővel beülhetsz a karizmatikusságnak bármelyik szektájába, mindenhol ugyanezt fogod hallani, csak ott azt fogják mondani, hogy a Szent Szellem mondta ezt, és a Szent Szellemen keresztül beszélt hozzájuk Jézus, meg az Isten, ugye?

Semmi különbség nincs, csak a szavakkal játszanak, ahogyan Károli Gáspár csűrte-csavarta a szinonim szavakat, a rokonértelmi szavakat a Bibliában. Ugye az ártatlan lelkű, felületesen vizsgálódok soha nem jöttek rá, és nem is fognak rájönni arra, hogy Isten egyáltalán nem arról beszél, mint amire Károli Gáspárnak a nyelvtani fogásai a szinonim szavak használatával teljesen mást sugall a Bibliaolvasóknak, mint amire Isten valójában tanítani akar.

És ugye ez, hogy kéritek, de nem jól kéritek. Tehát ugye a legtöbb bibliaolvasó azt hiszi, hogy az Isten szerinti fohászkodás, imádkozó élet, hogy Pál mondja talán, hogy szüntelenül imádkozzatok, szüntelenül fohászkodjatok. Ezekben a karizmatikus, meg protestáns, meg neoprotestáns gyülekezetekben, meg szektákban.

Ezt úgy valósították meg, kitalálták, hogy ez biztos úgy van, hogy ilyen imaláncot kell csinálni, hogy az egyik elkezdi hajnali egykor, aztán a másik. Tehát be van osztva, hogy 24 órán keresztül egymás után kik fognak, és hogyan fognak imádkozni. Tehát, hogy ez sátáni gondolkodása romlott bűnös emberi aggyal, ezt találták ki, hogy a Kovács Vera az reggel nyolckor, mikor felébred, akkor egy órán keresztül ott elkezd nyelveken halandzsázni, vagy rendes emberi beszéddel. Így szeretlek, Jézus, úgy szeretlek, Jézus, imádlak, Atyám, téged te vagy az egyedüli Isten. Megvallom a Jézus nevében ezt és azt és amazt, hogy ez mikor már kifárad, akkor szól a másiknak, be van osztva, és akkor a Kovács Tibi meg folytatja kilenc órától tíz óráig, és ahányan vannak a gyülekezetben, szerencsés esetben vannak mondjuk huszonnégyen, akkor ez mindegyik csinálja egy órán keresztül, és akkor azt hiszik, hogy eleget tettek az Isten apostola utasításának, hogy szüntelenül fohászkodjatok. De amikor elmennek, befejezik a fohászkodásukat, szájjal való hazudozást.

Elmennek a munkahelyre, ugyanúgy megy az ocsmányság a szájukból, ugyanúgy a Biblia nevében, Isten nevében hazugságra tanítják egymást. Tehát tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy ez az egy órás monológ, amit elmondtak, és kinyögtek magukból, kipréseltek, az abszolút semmit nem ért, mert az életvitelüknek a minősége meg se közelíti az Isten igazságának az utasításait, az erkölcsét, beszédben, cselekedetben, akaratban, gondolkodásban, semmi köze hozzá, ugye? Tehát ez is csak egy vallásos dogma, hogy ezt kell csinálni, így kell szüntelen imádkozni. Minthogyha az olimpiai futók, amikor a fáklyát egymásnak továbbadják. Lefutja az egyik az első körét, és átnyújtja a fáklyát a másiknak, most te futsz. És akkor ezt egész addig, amíg az utolsó abból a csoportból körbe nem szaladt a fáklyával. És akkor így lejátszották úgymond a maratoni futást. Szóval mese habbal az egész. Tehát hazugság!

Valójában a legjobb példa az a Szentlélek, aki a vérével fizetett az Istennek a nyájáért, az Isten fiakért, akik tudni akarják az Istennek az igazságát, azokat az életmentő igazságokat, aminek, ha valaki szót fogad, akkor ő azzal válaszol, hogy megbocsát. És ehhez nem kell beszéd, egyáltalán nem kell beszéd. Isten csak cselekedetet akar látni tőlünk, és ha a cselekedet tükrözi az ő fia életét, na onnantól kezdve majd megengedi, hogy megnyikkadjunk és beszéljünk az ő igazságával kapcsolatban ezt vagy azt, úgy, hogy ráadásul nem is mondhatunk saját akaratunkból semmit sem, hanem két vagy három ige közé kell szorítani a beszédünket. Minimum két-három ige közé, és ezen túlmenően pedig két-három embernek kell minimum ott lennie, akik nagyon jól ismerik az írást, és őnekik még ráadásul még cenzúrázni kell mindazt, amit valaki két vagy három igével mondott. Szóval Isten nem bízza a véletlenre azt, hogy kibeszél, és hogy mit beszél.

Ezért, Istent nem hatja meg az Így szeretlek, Jézus. Úgy szeretlek, Jézus. Atyánknak a csodálatos terve, hogy lélek van az állatokban is, mert van bennük vér, mert vérben van a lélek. Az Istent nem hatja meg a székely román hazugoknak a hamis beszéde, vagy a gyülekezetek élén a 2000 éves hazugságteológiát ismétlő lelkészek, lelkipásztorok meg bibliaiskolában, futószalagon gyártott bibliatanítóknak a hazugsági nem hatja meg az Istent egyáltalán. Beszélhetsz te akármilyen csodálatos igazságokról, ha nem látja azt, hogy az életed hasonlít a megváltóéra, akkor te a serpenyőben alulmaradtál, és teljesen illegális az a reménységed, hogyha meghalsz, akkor majd üdvözülni fogsz, és bűnbocsánatot kapsz az Istentől? Nem. Nem fog.

Nem fog kevesebbel megelégedni az Isten, mint amit az ő fia bemutatott. Az ő fia attól fogva, hogy gyermekségétől felnőtt koráig az írásokat tanította neki az apja és az anyja, és odafigyeltek rá. Két személy volt az életében, aki éjjel-nappal figyelte őt, hogy hogyan viselkedik, ugye? Tehát beteljesedett rajta az Istennek az igéje, hogy két-három, ketten vagy hárman legyetek, akik összegyűltök és figyeljetek egymásra, hogy mit beszéltek, ugye? Az apja és az anyja azt mondja róla az írás, hogy ők törvény tekintetében feddhetetlenek voltak, igaz, bűngyűlölők voltak. Ő sem beszélt saját elméből, saját akaratból, mindent, amit mondott, az Ószövetségből két-három igével mondott, minden, minden egyes szava az Ószövetséget tükrözte. Minden példázat a magvetőtől kezdve, bármiről beszélünk, mindenből fel lehet ismerni, vissza lehet kutatni az Ószövetségből. Szóval, és ezzel, hogy ő ismerte az írásokat és az életét, hozzá igazította, minden nehézségen keresztül beszéd nélkül tett Isten szeme előtt bizonyságot arról, hogy ő könyörög ezzel a viselkedésével, ezzel a megfeszített, minden percbeni áldozatával könyörög a viselkedésével azokért, akik hallgatnak az ő beszédére. Szóval ő nem a beszédével. Egyetlen egy alkalmat lehet tudni szó szerint az evangéliumokból, amikor ő tanította szóbeszéddel, emberi hangon imádkozni a tanítványait, igaz? Pedig hányszor olvassuk azt az írásból, hogy az Olajfák hegyén esténként ott volt és az Atyához fohászkodott, igaz? Miért nem tudunk arról egy szót sem, hogy vajon mit mondott akkor ott, ugye? Hát azért, mert az Isten szerinti igaz fohászkodás és könyörgés az az, hogy tanuljuk az ő igazságát, mert korábban hazugságokat és istentelenséget, igazságtalanságot tanultunk születésünktől fogva, anyánktól, apánktól óvodában, iskolában, általános iskolában, gimnáziumban, középiskolában, főiskolán, egyetemen. Az egész életünk a hazugság tanulása volt.

És ezzel, hogy a hazugságot tanultuk, Istent hazugnak neveztük. Most pedig úgy döntöttünk, megértettük azt, hogy mindez hazugság volt, amit tanított nekünk a világ és a világ által kiköszörült, kiképzett iskolákban képzett tanítók és a gyülekezetek teológiai iskoláiban képzett teológiai hazudozók, hogy megértettük már, hogy ez mind hazugság, és ezzel Istent hazugnak neveztük, úgyhogy ezt mind kidobjuk az agyunkból és az életünkből, és az ő igazságát fogjuk most tanulni, ezzel elismerjük, hogy ő az igaz, és mi hazugok voltunk egész életünkben.

Elismerjük azt, hogy ő az igazságra tanít, olyan igazságra, amit hogyha alávetjük magunkat, akkor meg fog bocsátani, és ha meghalunk, üdvözülni fogunk. Szóval ez itt a lényeg, hogy ez az igazi fohászkodó életmód szüntelenül, ahogy Pál parancsolja. Nem pedig a szájjal való mézes-mázas hazudozás. Istent nem lehet úgyse becsapni. Ő a cselekedeteinkre kíváncsi, ahogyan ugye Gina olvasta, hogy mutasd meg a te cselekedeteidből a te engedelmességedet, a te Istenben való életedet, mutasd meg! És majd hinni fogom azt, hogy te tényleg Istennek a gyereke vagy, mert úgy viselkedsz, ahogy ő mondja. És én is már meg fogom neked mutatni az én viselkedésemből azt, hogy mennyire vagyok engedelmes az Isten parancsolatainak, és akkor te megláthatod ebből, hogyha ez alatt alulvalónak érzed magad, akkor ez inspirálhat téged, hogy akkor küzdjél te is erőteljesebben, hogy kegyelmet nyerjél, ugye? Szóval ezt nagyon örülök ennek, és most nem térek ki arra, hogy aztán ott belenyúltál, amikor számtalan alkalommal a lelket emlegeti, hogy Isten lélek, és akik őt imádják, zárójelben tisztelik, szeretik, azok lélekben és igazságban kell, hogy őt szeressék, tiszteljék. Zárójelben imádják.

Szóval Isten, lélek, ez azt jelenti, hogy Isten igazság. És mivelhogy Isten az igazság, az egyetlen életet menteni tudó és megbocsátani tudó igazság, aminek ha aláveted magad, akkor megbocsát. Ugye ezért ő elvárja azt, hogy mi, aki bűnbocsánatot akarunk nyerni és kegyelmet. Isten fiainak akarunk mondatni az ő szemében, azoknak mindenkinek lélekben és igazságban, tehát az ő értelmében és az ő igazságaiban élve kell őt tisztelnünk és szeretnünk. Szóval nincs itt, és akkor mondja, hogy hát én te benned vagyok, és te énbennem.

Tehát itt semmiféle szent szellemről nincs szó, meg ilyen repdeső lélekről, vezet a lélek, hanem kizárólag lélekről, mint igazságról, üdvözítő igazságról, életmentő igazságról beszél. Szóval ez nagyon örülök, hogy ez ki lett hangsúlyozva mindkettőtök beszéde által, és örülök neki, hogy olyanokkal vagyok körülvéve, akik azt tanulták tőlem, hogy ragaszkodni kell, teljes mértékben, szó szorosságban kell lennünk az Istennek a tiszta beszédével, és nem engedhetjük meg azt, hogy a hazugságainkat imitt-amott igével alátámasztjuk, hanem tulajdonképpen a két-három ige az, amiről beszélünk, és megmagyarázzuk, hogy az mit jelent valójában. Tehát nem fordítva csináljuk, mint a kereszténységben, hogy kitalálnak egy hazugságot, és azt úgy sulykolják az emberek fejébe, hogy ahhoz felhoznak igéket. Ez teljesen a hamisításnak a bűne, tehát meghamisítják, ellopnak, vagy hozzátesznek az Isten igazságához, ami miatt már el vannak kárhozva. Hanem a mi esetünkben mi arról beszélünk, és arra igyekszünk inspirálni, tanítani, ösztönözni mindenkit, aki csak el tudja ezt tőlünk fogadni és felismeri az írásban, hogy ez tényleg így van, hogy egy téma felmerül, és ahhoz három igét kérünk Istentől, hogy ő adja ezeket az igéket, hogy miről akar ő beszélni pontosan. És ha így mind a három mondat, vagy igevers, vagy történetnek egy, és ugyanaz kell, hogy legyen a mondanivalója, és ezt elmagyarázhatjuk egész pontosan, hogy mit jelent az Isten gondolkodása szerint.

Szóval ezt tette a megváltó, erre tanította az apostolokat, ezt tették az ószövetségi szent emberei, az igazságnak az értői, Isten igazságának az értői, akiket zárójelben prófétának nevez, Isten az íráson keresztül. Szóval mi úgy döntöttünk, hogy ezt a sok ezer éves isteni tradíciót fogjuk feleleveníteni, és bemutatni, és ezáltal ösztönözni sokakat, minél többeket, lehetőség szerint, hogy ehhez a gondolkodásmódhoz az igének a tanulmányozása eszerint, és az értelmezéséhez, ehhez térjenek vissza.

Felejtsék el a kereszténység és kijöttünk a kereszténységnek, a Youtube-os hazudozóknak a műsorait, hogy ez az, ami minden bizonyság szerint kegyelmet fog hozni, és bűnök bocsánat az életében, aki megérti, hogy miről beszélünk, és felbuzdul, és elindul ezen az úton.



Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el