A pünkösdi!-karizmatikus szentszellem kiárasztás hamis dogmája(1.rész

2023.01.25
A PÜNKÖSDI-KARIZMATIKUS SZENTSZELLEM KIÁRASZTÁS HAMIS DOGMÁJA(1.rész)

 

Hogy miért nem állja meg ez a dogma a helyét Isten kijelentésében? 

Ez egy mesterségesen létrehozott dogma, amivel sajnos sikerült agymosni a kereszténység több mint 90%-ának az elméjét. És csakugyan úgy, mint ahogyan sikerült egy hamis dogmával agymosni a kereszténység híveinek az elméjét a mai Izrael mesterséges kreálmánnyal kapcsolatban. Ugye, ezzel kapcsolatban is ezt állítják a jezsuiták, és agymosták a több, mint egy milliárdot számláló kereszténységnek több, mint 90%-át sikerült sajnos agymosni ezzel a teológiájukkal. Hogy a mai Izrael, amiről a prófétákon keresztül Isten kijelentést adott, hogy az utolsó időben az Izrael állam teljes mértékben helyre lesz állítva, és az Izrael államon keresztül fog az egész emberiség Istentől üdvösséget nyerni, és Istennel való helyreállított jó viszonyba részesülni. Ha megnézzük a mai Izrael állam történetét, a Balfour nyilatkozaton keresztül, és azokon a háttérhatalmi aktivistákon keresztül, jezsuita szakembereknek az irányítása alatt, a pápa közvetlen jobb kezének az irányítása alatt, hogy hogyan hozták létre mesterségesen a mai Izraelt, és hogy miért nem állja meg a helyét, miért nem legitim az Isten szemében.

Ugye, a zsidóság idejében, Jákob fiainak az idejében, minden alkalommal, amikor fogságba kerültek, hét pont volt, aminek teljesülnie kellett, ami bizonyította azt, hogy Isten önmaga szervezte azt, hogy Izrael állam, a Jákob fiainak az országa Isten szemében legitim legyen, hogy az a helyre állított Isteni erkölcsben működve képviselhesse az ószövetségi törvény korszak idején a majd később megjelenő, Krisztus által létre hozott, megtisztított és működtetett emberi közösségét, amely a szellemi Izrael, az eklészia, a Báránynak a menyasszonya, és a Sion hegyén épített város polgárainak a szellemi országa.

Tehát ha a testi Izrael nem volt morális, és nem járt Isten természetében, nem engedelmeskedett Istennek, akkor Isten rabságba engedte, nyomorúságban hagyta őket, hogy a fájdalmakban, a szenvedésben észhez térjenek, és bűnbocsánatot kérve Istentől Isten visszafogadja őket, és megpróbálja Isten véghez vinni az ő tervét, amelyet az ószövetségi törvénykorszak idején tervezett el Isten, hogy az emberiség megmentésének tervében ebben a korszakban hogyan fogja Isten az embereket használni, hogy a környező nemzetekhez Isten ki tudjon nyúlni, és a környező nemzeteknek a bálvány imádó és gyermekáldozó népei vissza tudja vezetni önmagához, és rá tudja őket beszélni, hogy hagyják abba a gyermek áldozást. Sok nemzet nem fogadott szót, és ezért a jó erkölcsre gyakorlatoztatott zsidóknak a testi országát használta arra, hogy megverje ezeket a nemzeteket, és számos esetben el is tüntette ezeket az országokat, hogy ezeknek az országoknak a gyermekei és asszonyai ne szenvedjenek többet az uralkodók és az uralkodó osztály által megkövetelt gyermek áldozásnak a törvényeitől. Tehát ez a helyzet a mai modern Izraellel kapcsolatban, ezért nem legitim Isten szemében, mert a létrehozása során a nép nem egy országban volt fogságban, nem volt velük az Isten prófétája, ami azzal volt bizonyítható, hogy az előző próféta adta át és kente fel Istentől utasítva, tanúk jelenlétében a prófétát.
Nézzük azt az igeverset, amit a jezsuiták kidolgoztak, és Derek Prince-en keresztül egész Közép-Kelet Európát becsapták, agymosást végeztek rajtuk.

Ez a Joel 2. részében van. Azt mondja az Istennek a beszéde - imitt-amott meghamisítva, de ezekre ki fogunk térni:

"És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok pedig látomásokat látnak."
Tehát ez a kiragadott ige, amit alátámasztásul, bizonyítékul használnak arra a jezsuiták a karizmatikusságon keresztül, hogy a pünkösd napján, ami megint csak egy luciferizmusból származó találmány, a pünkösdi rózsás királyfi és királylány, sátán/lucifer megszemélyesítése a magyar kultúrában és más-más kultúrákban. Ugye a pünkösdi királylány és királyfi választás, hogy hatalmat adnak nekik egy napra, hogy az emberek szót fogadjanak nekik. Az embereknek alá kell magukat rendelniük egy bizonyos szinten a királyfinak és a királylánynak az akaratának, ez volt az eredeti verziója a pünkösdnek. Aztán ezt behozták a Krisztus tanaiba, a Krisztusnak a tanításaiba amikor a kereszténységet kreálták a Krisztus követők eklésziájából azért, hogy a gyorsan terjedő kereszténységgel elnyomják, mint egy propaganda eszközzel háttérbe szorítsák az igazi Krisztus követők táborát, hogy azok illegalitásba vonulva underground mozgalomként tevékenykedhessenek szerte a világban, hogy ne kapjanak hangot, és lehetőséget a TV-ben, rádióban, hanem a mai napon a jezsuiták által, szabadkőművesek által, karizmatikus pásztorok és igehirdetők által karban tartott keresztény elme programozó szervezet legyen az, ami teret hódít mindenütt, és hangot kap, képet kap mindenütt televízióban, TV csatornákon keresztül és rádiókban. Tehát ez a tendencia ma, hogy ebben a fene nagy demokráciában, az ördög királyságában a kereszténység is egy kiemelkedő fontosságú aspektusa legyen a mindennapi életnek, arra hivatkozva, hogy hát a demokráciában szabadságot kell biztosítani az emberek vallásgyakorlatának. Ezen keresztül tovább terjesztették állami szinten is a kereszténységet, és mára nincs kontinens és ország, ahol a lakosok túlnyomó része ne a kereszténységben képviselné magát az antikrisztusnak az ördögi birodalmában, amely épül, és már csak a világdiktátor beiktatása van hátra. 


Tehát ezzel az igével, ezzel a mondattal mossák az emberek agyát Derek Prince-en keresztül, és ezt terjesztették el Magyarországon is Németh Sándoron keresztül. Aki ugyancsak egy jezsuita képzésű ügynök. Sajnos én magam is, és velem együtt nagyon sokan hittük ezt a jezsuita dogmát, teológiát, hogy ez a bizonyíték arra, hogy ez az előre jövendölése a pünkösd bekövetkezésének, ahol valamiféle ragadós, valami levegőn keresztül terjedő szent szellemnek a pestisszerű, vírusszerű terjesztéséről van szó.

Ez természetesen a Biblia szemszögéből Isten akaratát tekintve nem állja meg a helyét, ez hamisítás. Ez az az egyik tan, amelyet János a Patmos szigetén a börtön bányában töltve jelenésként, látomásként kapott Istentől az ő fián keresztül, amelyben azt mondja, hogy látott egy fenevadat följönni, és szájából három undorító dolog jött ki, lény jött ki, békához hasonló valami jött ki. És erről a három dologról azt mondja, hogy ez három lélek. Ebben az esetben a lélek nem személyre utal, hanem három természetre utal, három szellemiségre utal, és ez a három szellemiség az ördögnek a természetét képviselő ördögi szent háromság tan. Ez jött ki a fenevad szájából a fenevadat kontrolláló babiloni prostituált szájából, ami a kereszténység, és az ördögi háromságnak az ördögi dogmája a sátán szájából jezsuitákon keresztül, és a titkos csatornákon a jezsuiták által karbantartott és kontrollált karizmatikus kereszténységnek a szájából ömlik. Tehát láthatjuk azt, hogy ha szó szerint megnézzük Isten vezetése alatt ezt a mondatot, és összevetjük azzal, amit agymosásként és tömegmanipulációként és tömeg agymosás dogmájaként használtak fel, hogy bizonyítsák a kereszténységnek a legitimitását, ahogy Izraelét. Kell, hogy bizonyítsanak és legalizáljanak egy ószövetségi dolgot, és kell, hogy úgy tűnjön, mintha az újszövetségi dolog is legitim lenne, tehát mindkét részről bizonyítani kell egy dolgot, hogy elfogadhatóak legyenek a jezsuiták és az ő karizmatikus ügynökeiknek a hazugságaik.
(folytatás,hamarosan)
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el