Vízbe való merítkezés a 6.korszakban (1.rész)
Vízbe való merítkezés a 6.korszakban(1. rész)
Isten megakarta tartani a bűnös zsidó embereket, ezért adta nekik azt az utasítást, hogy ha rájöttetek, hogy elhagytátok az ÉN igazságomat amit a prófétáknak és Mózesnek adtam és azokon keresztül nektek, akkor bánjátok meg, merítkezzetek vízbe, ezzel kijelentitek azt, hogy bűnösök vagytok, hogyha szótfogadtok az utasításomnak, mert ha egy ember szót fogad az Isten és a Megváltó utasításának, azzal elismerjük, hogy bűnösök vagyunk, Ő pedig igaz.
Ha pedig nem tesszük meg amire utasít, akkor azt mondjuk, hogy mi vagyunk igazak, az Isten és a Megváltó pedig hazug.
Azzal, hogy szótfogadtak Jánosnak, azzal beismerték, hogy bűnösök.
Ezért megtartattak, amikor jött Róma, akik bemerítkeztek Jánosnál, visszatértek Isten igazságaihoz, azok közül egy sem halt meg.
Ezt olvashatjuk az Írásban:
Luk 7:30 A farizeusok pedig és a törvénytudók magukra nézve elvetették Isten akaratát, és nem keresztelkedtek meg általa.
Ezzel megvetették Jánost, egyben az Istent és az Ő igazságait.
A zsidók a Jordánhoz jöttek bemerítkezni..de vajon miért pont itt merítette be János a zsidók maradékát?
Mert ott volt letéve a 12 kő.
János tesz rá utalást:
Máté 3:9 és ne áltassátok magatokat azzal, hogy Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
Amikor bevonult Izrael népe, először Áron beküldte a Lévitákat és mindegyiknél volt egy-egy kő az Izrael 12 törzse szerint.Ezeket letették a mederbe amíg megállt a víz.
Ami még érdekes, hogy Naamán-nak is meg kellett merítkeznie hétszer a Jordánban, amikor leprás volt:
2Kir 5:14 Elment tehát, és az Isten emberének beszéde szerint hétszer megmerítkezett a Jordánban. És megújult a teste, mint egy kisgyermek teste, és megtisztult.
A Jordán neve azt jelenti egyébként, hogy felülről, alá folyó..felülről folyik, lefelé.
Ez is azt jelképezi, hogy Istennek az igazsága mindig fentről jön, felülről való.
Jak 1:17 minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá, akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka.
Jak 3:17 A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.
A töketes ajándék azt jelenti, hogy az az Isten ajándéka és ez fentről jön.Tehát Isten minden igazsága felülről száll alá.
5Móz 32:2 Csepegjen tanításom, mint az eső, hulljon a beszédem, mint a harmat, mint langyos zápor a gyenge fűre s mint enyhe permet a pázsitra!
A fentről hulló eső szimbolizálja az Isten igazságát, amire tanít bennünket.
A Jordán is föntről folyik lefelé, a galileai- tengerből, a Holt-tengerbe.
Ugyan ilyen szimbólum, a Mennyből küldött angyal, aki átadta Isten igazságát Mózesnak.
Az az angyal is abban a pillanatban szentlélek volt, nert átadta az igazságot Mozesnak..ő is fentről jött le a hegyre, Mózes pedig, a hegyről jött le a hegy lábához a néphez.
Aztán..ugyan ilyen kép a kenetnek az olaja, ami a prófétánál volt és rákente az Istentől választott emberre.
Ezzel, kijelentette azt, hogy folytatólagosan rá van bízva arra az emberre Isten igazsága.
Ezt szimbólizálja, az a galambnak látszó dolog a látomásban, hogy ráereszkedik a Megváltóra.
Ezzel mutatja Isten jelkép szerűen, hogy az Ő igazsága mindig egy tökéletes ajándék, felülről száll alá, a világosság atyjától...semmiképp sem Sátántól származik.
Ezért töketes, tiszta, hamisíthatatlan.
De ez csak akkor, ha három igével olvassuk és magyarázzuk, akkor biztosít Isten, hogy tényleg tőle vagyunk, tőle beszélünk, tőle vagyunk kiválasztva, kitanítva a beszédre, a tanításra az igazságának, mert ebben az esetben tudhatjuk, hogy semmiképp sem féligazság, hamistanítás folyik, emberi erőlködés, hogy "be vagy tőltve szent szellemtől, lélektől, hogy az mozgatja a szánkat, nyelvünket, stb".
Hanem egyszerűen, az Írásból.
A Megváltóra rábízta az Atya a 6.korszak igazságát, hogy tanítsa meg a 12-nek, utána megparancsolta a 12-nek, hogy ahova lesznek személyesen küldve Istentől, látomásokon, álmokon keresztül, azoknak adják át ezeket az igazságokat, pl.: Timóteus, Filemon, Titus, stb...Ezeknek megparancsolták, hogy ők pedig adják át az ő tanítványaiknak és így leírták ezeket az apostolok, aztán ránk is gondolt az Isten a 6.korszak végén lévő emberekre is, mert tudta, hogy ki fognak halni a szemtanúi a Megváltónak, meg akik a tanítványokkal éltek.
Azok, akik ma elmennek Izraelbe a Jordánba bemerítkezni, azoknak az embereknek a bemerítkezését figyelembe veszi Isten? Nem!
Azért, mert csak az 5.korszakban utasította az embereket, hogy merítkezzenek a Jordánba.Az előző 4 korszakban, nem utasította az embereket erre...ha látnánk az elsőtől a negyedik korszakban is, akkor ránk is érvényes lenne a vízbe való merítkezés.
(folytatás, hamarosan)
